Interjú a III. Epizód regényírójával (2005.04.26.)

A Sithek bosszúja regényváltozatának megjelenése alkalmából az alábbiakban egy kiváló interjút olvashattok a könyv szerzőjével, Matthew Stoverrel. Az eredeti szöveg a starwars.com-on jelent meg. A fordításért köszönet jár Master Phruill EmGeenek.

Matt Stover előző munkái között megtaláljuk a Hősök halálát (Heroes Die), a Tyshalle Kardját (Blade Of Tyshalle) és a Vashajnalt (Iron Dawn). Matt már két Star Wars vonatkozású könyvet is írt: a Traitort a New Jedi Order sorozatból és a Clone Wars regénysorozat első keménykötésű regényét, a Shatterpointot, amiben Mace Windu hazatérését mutatja be háború sújtotta szülőbolygójára.

A Sith-ek bosszújával lezárul George Lucas monumentális műve, és összekapcsolódik a klasszikus trilógiával. Mit érzett a regényváltozat utolsó sorainak írásakor?

Remegtem, és szinte könnyekben törtem ki, de valószínűleg komoly szerepe volt ebben annak, hogy már hat hete letelt a határidő, és napi 12-16 órát írtam, a Hershey feketecsokijával, tekintélyes mennyiségű kávéval és tortilla chipsszel doppingolva magam!

Amikor az adrenalinhullám elmúlt, az első érzésem valamiféle hatalmas megelégedettség volt. Nem csak Mr. Lucasnak sikerült összekapcsolnia a hat film alkotta kört (igen elegánsan), de nekem is sikerült beleszőni jelentős mértékben az Expanded Universe elemeit, elvégre EU-íróként léptem be a Star Wars világába. Arra törekedtem, hogy a Star Wars-univerzum egészét összehozzam ebben a történetben, és bár Mr. Lucas úgy döntött, hogy az EU-utalások nagy részét kiszórja, elég tekintélyes mennyiséget benne is hagyott... de azt hiszem, megnyugtathatjuk az összes puristát, hogy ami megmaradt, az csak egy csipetnyi "G canon".

Mint azt bárki elmondhatja rólam, aki olvasta a Star Wars-történeteimet – tulajdonképpen bármelyik történetemet –, szinte ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elbizonytalanítsam az olvasót a feltételezéseiben és előítéleteiben... szeretem összezavarni egy kicsit. Úgy gondolom, hogy a film – ha a nézők komolyan nézik, és elgondolkodnak azon, hogy mit is akar mondani, mégpedig az egész Star Wars-saga tükrében – ugyanezt fogja elérni. Ez nem egy rágógumi-mozi, ezért aztán a könyvváltozat megírása rendkívüli élmény volt.

A két előző Star Wars-könyve, a Shatterpoint és a Traitor pozitív fogadtatása miatt esett önre a választás, hogy megírja a regényváltozatot?

Hmm... Nem hinném, hogy a pozitív a jó kifejezés. Az erőteljes jobban illik ide. Míg úgy tűnik, hogy a rajongók többségének tetszettek a könyvek, van egy nagy része a rajongótábornak, amely ki nem állhat engem vagy a műveimet. Azt hiszem, még klubjuk is van...

A Del Reynél azt mondták, hogy a LucasBooksnál úgy vélekednek, én vagyok a legalkalmasabb író, aki kezelni tudja ennek a történetnek a komorságát. Végül is sok minden van benne, ami az én védjegyem; a karakterek lelki összeomlása a hatalmas morális nyomás alatt. Miután elolvastam a forgatókönyvet, gyanítottam, hogy a másik ok, amiért engem akartak ehhez a történethez az, hogy hírnevem szerint van bizonyos tapasztalatom a személyes párharcban – mert bizony baromi sok harc van a történetben. Mondhatom azt, hogy baromi?

Szóval sok harc van benne. Ahogy haladtam előre, azon kaptam magam, hogy próbálom kitalálni, hány különböző narratív módon lehet megidézni egy Jedit (és Sith-et!) a harc közben... (végül ebből is baromi sok van, ha valakit érdekel.)

A végleges forgatókönyvből dolgozott, vagy a forgatókönyv még változott, ahogy haladt az írásban? Mennyi lehetőséget kapott improvizálásra, és hogy kitöltse a cselekmény, illetve a karekterek motivációjának hézagait?

A forgatókönyv alapján dolgoztam, méghozzá a forgatás befejezésekor aktuális változatából, de igazodnom kellett ahhoz, hogy a cselekmény és a szöveg is módosult, amikor Mr. Lucas a vágási munkálatokba, illetve az utóforgatásokba belekezdett. Olyan közel maradtam a forgatókönyvhöz (forgatókönyvekhez), amennyire csak lehetségesnek tartottam ezt egy regény esetében. Egy regénynek vannak bizonyos kötöttségei – az olvasó vissza tud lapozni, és van ideje gondolkodni, hogy "Várjunk csak, mi is történt itt meg itt?" – míg a film átsuhanhat egy-egy eseményen, hogy az a néző számára csak később nyerjen értelmet. Mr. Lucas igencsak szabad kezet adott a dialógusok és az apró-cseprő részletek terén, egészen addig, amíg meg nem változtatom a történések menetét. Az egyetlen dolog, amiben abszolút nem volt meg a szabadságom, az a karakterek motivációja: Mr. Lucasnak kivételesen tiszta képe volt arról, hogy melyik karakter mit miért tesz, és nem hagyta, hogy ezt a legkisebb mértékben is megváltoztassam. Végül is a ’miért’ az, amiről ez a sztori szól... és az volt a vicces, hogy nem is voltak befoltozandó részek. Minden adott volt: amilyen egyszerűnek tűnhet a csillogó felszín néhányak számára, olyan mély emberi lélektan szövi át ezt a történetet. Amikor nem értettem meg, hogy valaki miért viselkedik egy bizonyos módon egy bizonyos szituációban, arra jöttem rá, hogy egyszerűen csak nem szemléltem eléggé mélyen. A végén teljesen tisztán – és számomra hitelesen – megmutatkozott, hogy a karakterek pályáját ugyanaz a tragikus elkerülhetetlenség jellemzi, ami a cselekmény felépítését. Valójában ők a cselekmény mozgatórugói.

Amikor találkozott George Lucasszal, miről beszélgettek?

Leginkább az imént említettekről. A találkozóra a konkrét kérdéseim listájával érkeztem, olyasmikről, hogy "Mit gondolt XY mester, amikor ezt meg ezt..." és "Pontosan miért akarna Anakin..." Volt egy listám Jim Luceno kérdéseiből is, a Labyrinth of Evillel kapcsolatban, ezért sikerült elmerülnünk egy kicsit a közvetlen háttértörténetben – a Sith Lordok kapcsolatának részleteiben, hogy hogyan és miért készítették elő a szeparatisták azt a hadműveletet, amit a film első perceiben láthatunk. És természetesen sokat beszélgettünk Anakin bukásának körülményeiről – hogy pontosan mi taszítja őt a szakadékba, és mi vezette odáig. És persze a Sötét Oldalról is kellett ejtenünk néhány szót...

Említette, hogy Jim Lucenótól is vitt magával kérdéseket a találkozóra. Mennyire dolgoztak össze a saját könyveiknél?

Elég sokat leveleztünk. Meg kellett értenem, hogy hogyan fogja ábrázolni a Sith Lordok kapcsolatát, és megismernem a háttértörténet egyéb részleteit, főleg, hogy hol találjuk Obi-Want és Anakint, és mi történik velük, én pedig megmutattam neki többek közt a Revenge-hez írt bevezetőmet (azt a részt, amely a film nyitószövegében leírtakat tárgyalja, valamivel nagyobb részletességgel). Szerencsémre Jim olyan profi, hogy mikor az első fejezetet próbáltam végső formába önteni, már kezemben volt a Labyrinth teljes vázlata, aminek a segítségével minimalizálhattam a történetben előfordulható ellentmondásokat. Ahogy korábban említettem, az egyik célom az volt, hogy egy olyan regényt írjak, amely beleillik az EU-ba, ugyanakkor a filmhez párosul. Tisztában vagyok vele, hogy Jim most készülő folytatása bizonyos értelemben a Revenge befejezése lesz, amely így egy EU-trilógia egyik pillérévé válik, mely a Labyrinth-tel kezdődik és a Dark Lorddal ér véget. Nagyon várom már.

A "regényváltozat" kifejezést használjuk a könyv említésekor, de itt talán többről van szó. A regényváltozat egy filmet ültet át könyv formájába; ám az ön könyve, miközben hű a Revenge forgatókönyvéhez, több, mint pusztán egyik médiumról a másikra való átültetés, ami sajnos nem mondható el a legtöbb regényváltozatra.

Soha nem akartam regényváltozatot írni. Még most sem. Különösen nem a Star Warshoz. Ahhoz túl fontos nekem. A szándékom nem igazán az volt, hogy regényváltozatot készítsek, hanem sokkal inkább az, hogy Mr. Lucas történetét és forgatókönyvét visszafejtve írjak egy olyan regényt, amely elképzeléseim szerint a film alapja lehetett volna, semmint fordítva. Azt akartam, hogy ne csak jó regényváltozat legyen, hanem jó regény is. Egy remek történet, ami a maga lábán áll. Nem szabad elfelejteni, hogy évekkel ezelőtt én is rajongóként kezdtem; az Új reményt több mint hússzor láttam moziban. A Birodalom visszavágot közel harmincszor. Amikor a Shatterpointot írtam, szórakozásból belecsempésztem saját életem egy részletét: a numerikus felismerő kód, amit Mace és Halleck kicserél, számokra fordítva legjobb emlékezetem szerint annak dátuma, amikor először láttam az Új reményt. Konkrétan egy szombati matiné volt. Tizenöt éves voltam. Biciklivel mentem a moziba...

A lényeg a következő: a legtöbb regényváltozatot szoros határidőre kell megírni. Olyan írókat szerződtetnek, akik jók és gyorsak – gyorsnak kell lenniük. Én személy szerint nem vagyok gyors... de nem is kérték, hogy az legyek. A forgatókönyvet 2003 decemberében kaptam meg, és 2004 augusztusában adtam le a regényt, ami majdnem háromszor annyi idő, mint amennyit egy szokványos regényváltozatra szánnak. És ezután még mindig dolgoztunk az újraírásokon és a javítgatásokon – hogy elsimítsuk a változtatásokat, amiket Mr. Lucas eszközölt a vágás során, illetve hogy elvégezzük a módosításokat, amiket a regény átolvasásakor kért – egészen az idei év elejéig. Mert mindenki – nem csak én, hanem a Del Rey, a LucasBooks, az LFL és maga Mr. Lucas maga is – úgy gondolja, hogy a Revenge Of The Sith van olyan fontos, hogy a könyv a lehető legjobb legyen.

Miket változtatott Mr. Lucas az átolvasás során? Szigorú lektornak bizonyult?

Nem annyira szigorúnak, mint inkább a végletekig részletekbe menőnek, bár gyanítom, hogy nagyon is szigorú lett volna, ha nem lettem volna annyira lelkiismeretesen hű a története szellemiségéhez. Szó szerint szóról szóra haladt, még egy-egy jelzőt is megváltoztatott, ezáltal finomítva a szereplők jellemzését. Ahogy korábban már említettem, számos EU-utalást kivágott, különösen azokat, amelyek néhány régebbi anyagra utaltak vissza – szerintem azokat nem szeretné elismerni a történet hivatalos sodrának részeként, ha érthető, mire gondolok. Mindössze egyetlen vágás volt, ami meglepett – pontosabban vágások sorozata, méghozzá egy olyan visszatérő metaforára vonatkozóan, amire kiváltképp büszke voltam – és valójában fel is bosszantott. Nem szégyenlem elárulni, hogy karrierem során ez volt az első alkalom, hogy igazi dívához illő hisztit csaptam a LucasBooksszal való konferenciahívás közepén, azt ordítva nekik, hogy menjenek és mondják meg Mr. Lucasnak, hogy "Ezt nem teheti meg az Én Könyvemmel!" Az volt a vicces, hogy miután lenyugodtam – és túléltem a saját magam okozta migrént – rájöttem, hogy nem csupán igaza volt Mr. Lucasnak, míg én tévedtem (abban az értelemben, hogy a vágások sorozata szorosabbra fűzte a könyvet, és letisztította a tematika ívét), hanem hogy az ő elképzelését követve sokkal inkább középpontba került egy erőteljes morális kérdés... és rájöttem, hogy olyasmi miatt vitatkoztam, amivel tulajdonképpen egyet kell értenem. Nagyon kínos volt!

Sokan tekintik a Star Warst sekélyes fantáziálásnak, eszképizmusnak. De a könyvek és a filmek hihetetlen mértékben tükrözik azt a politikai helyzetet, ami szeptember 11. után tapasztalható Amerikában. Ez véletlen lenne? A Köztársaság sorsa figyelmeztetés a számunkra?

Azt hiszem, erre a legegyszerűbben azzal tudok válaszolni, hogy emlékeztetek rá: George Lucas egy komoly filmkészítő, aki a Star Wars populáris kalandjain keresztül mindig Nagy Ügyeket érintett. Az Új remény és A Birodalom visszavág kalandjai mögé rejtve sikerült bevezetnie az amerikai populáris kultúrába – nagy általánosságban a nyugati tömegkultúrába – a világ gondolkodásának egyik legfontosabb és (a nyugati elme számára) legnehezebb koncepcióját. Még manapság is, majd 30 évvel később, azok az emberek, akiknek fogalmuk sincs a Taóról, egyből tudják, miről van szó, ha az Erőről beszélünk... Amikor A Jedi visszatérben az igazi győzelmet nem a Lázadók Szövetségének csatája hozza meg, hanem az, hogy Luke a szeretet nevében lemond az erőszakról, van-e még bárki, aki úgy gondolja, hogy mindez véletlen? Egy szó, mint száz: nem áltatom magam azzal, hogy ismerem Mr. Lucas gondolatait, de őszintén kétlem, hogy Palpatine rezsimje aszerint lett volna megírva, hogy szándékosan tükrözze a miénket. Elvégre ezt a hanyatló demokráciát – legalábbis nagy vonalakban – már harminc évvel ezelőtt elképzelte. Ha Palpatine ébredő zsarnokságát viszontlátjuk magunk körül, annak az az oka, hogy Mr. Lucas Palpatine hatalomra jutásában a zsarnokság lényegét ragadta meg, ahogy Luke Skywalker figurájában megragadta a fiatalkori, idealista kalandok lényegét. Tehát a válasz igen: van figyelmeztetés számunkra, és ez minden, csak nem véletlen – de nem hiszem, hogy azért, mert Mr. Lucas személyesen akarna kritizálni valakit, vagy bármi ilyesmi. Épp ellenkezőleg. Ő csak a hatalom természetét leplezi le. Ha ezt ma viszontlátjuk Amerikában, annak oka az életben keresendő és nem a filmekben vagy a könyvekben.

Sokan hiszik, hogy a Sötét Oldal az Erő ellentéte: egy fekete-fehér kettősség, mint a jó és a rossz. Három Star Wars-regény megírása után milyen elképzelése alakult ki a Sötét Oldalról? Hogyan változott ez a kép?

Erről csak annyit tudok mondani, hogy az embereknek emlékezniük kell arra, hogy az Erő Sötét Oldaláról beszélünk, és nem az Erő és a Sötét Oldal párosáról. Ez egy lényeges különbség. Belemehetnék sokkal részletesebben is, – végül is mind a Traitorhöz, mind a Shatterpointhoz fontos volt, hogy megértsem a Sötét Oldalt, részben ez volt az ok, amiért engem kértek fel a Revenge megírására, és a témáról alkalmam volt beszélgetni egy keveset Mr. Lucasszal is – de a történet természete miatt inkább megvárnám, hogy az emberek elolvassák a könyvet. Végül is a Revenge Of The Sithben az olvasóknak alkalmuk lesz belepillantani a Sith Lordok gondolataiba; érezni tudják majd a Sötét Oldalt, ahogy ők érzik, ami sokkal világosabban bemutatja a témát, mint ha csak beszélünk róla...

Némi irónia abban is van, hogy miközben folyton azt halljuk, hogy a düh, a félelem és a gyűlölet jelenti a Sötét Oldalra vezető utat, Anakin végzetét valójában a szerelem okozza.

Tudja, létezik szerelem és szerelem, ha érti, mire gondolok. Oka van, hogy a düh, a félelem és a gyűlölet jelenti a Sötét Oldalhoz vezető utat: mind egy tőről fakadnak – ugyanonnan, ahonnét a szerelemnek egy bizonyos íze. Egy veszélyesen édes, rabul ejtő íz...

Ha Anakinnak mint a Kiválasztottnak a Jedi-prófécia szerint az a szerepe, hogy helyreállítsa az egyensúlyt az Erőben, akkor nem éppen ezt a jóslatot teljesíti be azzal, hogy átáll a Sötét Oldalra, és Palpatine szolgája lesz? Nem azt teszi, amire kezdettől fogva rendelve volt, és nem menti-e ez fel a tettei iránti felelősség alól?

Hú. Ezt vitassuk meg a teológusokkal! Ilyen alapon az Iskarioti Júdásnak sem kellene a Pokolban lennie. A mi esetünkben talán még helyesebb, ha a kérdést a görög drámaírókkal vitatjuk meg, mert az előtrilógia inkább a görög drámákhoz hasonlítható. Ödipusz is vétkes minden bűnéért, annak ellenére, hogy nem tudta, hogy azok bűnök, annak ellenére, hogy arra volt rendeltetve, hogy elkövesse azokat. Felelősek vagyunk azért, amit elkövetünk. Mindenért. Kész. Történet vége. Nincs mentség. Soha. Anakin esetében ez még egyértelműbb: a prófécia nem szól arról, hogy hogyan fog egyensúlyt hozni az Erőbe. Anélkül, hogy bármit is elárulnék (a spoilerektől kiütést kapok), annyit hadd mondjak el, hogy több pontja is van a történetnek, amikor Anakin beteljesíthetné a sorsát, anélkül, hogy elbukna. Ő nem ezt választja. De nem is marad el a vétkei miatti büntetés...

Anakin a kiválasztott, minden idők legerősebb Jedije. Yoda és Mace Windu sem akárki. Később pedig Luke Skywalker ellenáll a Sötét Oldal csábításának, ami az apjának nem sikerült. De mi a helyzet Obi-Wan Kenobival? Az ő szerepéről mit gondol?

Azt hiszem, a véleményem tisztán kiderül a Revenge lapjairól. De úgy vélem, ez nem csak az én véleményem, hanem legalább részben osztja Mr. Lucas is – látva, hogy az átolvasás során meghagyott minden ehhez kapcsolódó utalást –, ami a lehető legmegalapozottabb Star Wars-ténnyé teszi. Aki szeretné megtudni a véleményemet, olvassa el a könyvet!

Sok borzalmas dolog történik a Revenge-ben. Kedvelt szereplők halnak meg, a hős gonosszá válik, és zsarnokság ébred a demokrácia hamvaiból. Érzelmi szempontból melyik jelenetet volt a legnehezebb megírni, és miért?

Számos jelenet volt, ami komoly nehézséget jelentett számomra; a szereplők olyan megrázó élményeken mennek keresztül a történet során – és velük együtt én is, hiszen az ő szemszögükből írok –, amelyeket lehetetlen szavakba önteni. Az egyetlen válasz egy szinte filmszerű megközelítés volt: a szereplők mérhetetlen fájdalmát gesztusaikkal és viselkedésükkel érzékeltettem. Számomra a legnehezebb jelenetek – amelyekre mai napig csak úgy tudok gondolni, hogy kissé elszorul a torkom, bár nem árulhatok el semmi részletet – azok voltak, amelyekben Obi-Wan megtudja az igazat...

Van kedvenc Star Wars-filmje?

A kedvencem mindig is a Birodalom visszavág volt. Bár az alapján, amit eddig láttam a Revenge Of The Sithből, nagyon is elképzelhető, hogy ez megváltozik...

És kedvenc szereplője?

Obi-Wan. Mindig is ő volt (bár Han nagyon közeli második). Már azelőtt Alec Guinness-rajongó voltam – első alkalommal részben miatta mentem el megnézni az Új reményt. Az alakítása pedig... az a jelenet, amikor átadja Luke-nak Anakin fénykardját, és mesél neki a régi idők Jedi-lovagjairól... tisztában vagyok vele, hogy hogyan vélekedett Sir Alec a Star Wars-filmekről, de nem rovom fel neki. Ő tökéletes volt. Számomra mindig Obi-Wan Kenobi fogja jelenteni azt a képet, amilyennek egy Jedi-lovagnak lennie kell.

Fordította: Molnár Gábor
(Master Phruill EmGee)