Idézetek

Gyűjtő-lelőhelyek:

http://hu.wikiquote.org/

Ajánlanám még a gondolkodom.hu-t:

Filmidézetek: http://kritikustomeg.org
(Filmidézetek lejjebb! V)

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.” – Mahatma Gandhi

"Elmenve azután számot vetettem magammal, s úgy találtam, hogy ennél az embernél bizony bölcsebb vagyok. Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom." - PLATÓN: SZÓKRATÉSZ VÉDŐBESZÉDE

"Azért élünk, hogy a szépséget felfedezzük. Minden egyéb csak a várakozás egy formája."  Kahlil Gibrán

"Ez az új érzés, éppúgy, mint amit a fiam iránt érzek, nem változtatott meg, nem tett boldoggá, nem világosított meg egyszeribben, mint ahogy ábrándoztam. Semmiféle meglepetésem nem volt benne. S hit-e vagy nem hit - nem tudom, micsoda -, de szenvedéseim közben éppolyan észrevétlenül jött, s eresztett lelkemben gyökeret.

Éppen úgy fogok haragudni Ivan kocsisra, éppen úgy vitatkozom, éppen úgy kimondom rosszkor is a gondolataim, éppolyan fal lesz lelkem szentélye s a többiek, a feleségem közt is; éppúgy okolom majd az ijedelmemért, s éppúgy megbánom majd; az eszemmel éppúgy nem értem meg, miért imádkozom, s imádkozom; de az életem, az egész életem most már független mindattól, ami történhetik velem; percei nemcsak nem értelmetlenek, mint régebben voltak, de kétségtelen értelmük van: a jó, amelyet elég erőm lesz beléoltani!" Lev Tolsztoj: Anna Karenina

"Mindenki arra gondol, hogy megváltoztatja a világot, de arra senki sem gondol, hogy magát változtassa meg." Lev Tolsztoj

Lev Tolsztoj: Két világ   
Különös, hogy a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, olykor csak az időben és térben távol levőkkel (a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a szféra nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az élhető világban.

Egy fecsegő embernek a sztoikus Zénón a következőt mondta:

"Azért van két fülünk és egy szánk, hogy többet hallgassunk, mint beszéljünk". (Diogenész Laertiosz)

"Aki mindig azt teszi amit akar, az ritkán teszi azt, amit kell." (Fénelon)

"Azok, akik nem szenvedtek, semmit sem tudnak; nem ismerik a jótéteményeket, sem a bajokat; nem ismerik az embereket és önmagukat sem."
Fénelon

"Prima, quae vitam dedit, hora, carspit."
Az első óra, mely az életet adja, el is vett az életből valamit. (Seneca)

Szophoklész azt mondta: "A meg nem születés lehet talán a legnagyobb áldás." - Match Point [2005] c. film

"Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és azzá legyünk, akik lehetünk." - Robert Louis Stevenson

"Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
S anyám mellett lassan játsszam az éveket.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
S megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra,
Ó hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.

Arra születtem, hogy megszeressenek,
S megszeressem én is azt, akit lehet.
Arra születtem, hogy boldog is legyek,
S tovább adjam egyszer az életemet.
S végül arra jöttem én a világra,
Ó hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban."

/Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról/

"Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa milyen keveset is tud." - Széchenyi István

„Az Úristen nem kockázik.” Albert Einstein

"A legfontosabb dolog: Nem szabad abbahagyni a kérdezősködést." Albert Einstein

„A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak.” Albert Einstein

„A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó.” Albert Einstein

"Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok." -Woody Allen

"A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne." - Philip K. Dick

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... ...egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes.
Veronica A. Schoffstall

A tulajdon fájdalmunk sem olyan nehéz, mint a valakivel, valakiért, valaki helyett érzett fájdalom, képzeletünk által megsokszorozódva, száz és száz visszhang által meghosszabbítva. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.” (Maya Angelou)

Pascal szépen ír errõl a nemes törékenységrõl, rátapintva nyomorúságunk lényegére:
"Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál! Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendõ hozzá, hogy megölje. De, még ha eltaposná õt a mindenség, akkor is nemesebb lenne attól, mert õ tudja, hogy meghal, a mindenség azonban nem is sejti, mennyivel erõsebb nála. Tehát minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik. Belõle kell nagyságunk tudatát merítenünk..."

„Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés. (…) Mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat: a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan. Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzúg ahol él, arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt.” (Marcus Aurelius: Elmélkedések, 2. 3. könyv.)

Szakia-Muni (a későbbi Buddha), a fiatal, boldog királyfi - aki elől a királyi udvar eltitkolta betegséget, az öregséget és a halált - kikocsikázik, és egy borzalmas, nyáladzó szájú, fogatlan öregembert lát. A királyfi, aki elől mindaddig eltitkolták az öregséget, megdöbben, és azt kérdezi kocsisától, mi ez, és mitől került ez az ember ilyen siralmas, ilyen undorítóan csúnya állapotba. És amikor megtudja, hogy ez minden ember közös sorsa, hogy őrá, a fiatal királyfira is kikerülhetetlenül ugyanez vár, már nem tud tovább kocsikázni, hazahajtat, hogy gondolkozzék a dolgon. És bezárkózik és töpreng. És bizonyára kitalál magának valami vigaszt, mert vidáman és boldogan ismét kikocsikázik. De ezúttal egy beteg kerül elébe, egy zavaros szemű megkékült, reszketeg, elcsigázott embert lát. A királyfi, aki elől eltitkolták a betegségeket, megáll, és azt kérdi, mi ez. És amikor megtudja, hogy ez betegség, amely minden embert fenyeget, és hogy akár holnap ő maga, az egészséges és boldog királyfi is ugyanígy megbetegedhet, ismét elmegy a kedve a szórakozástól, hazahajtat, megint megnyugvást keres, és bizonyára meg is találja, mert harmadszor is kikocsikázik, ám a harmadik alkalommal megint egy újabb látvány fogadja: azt látja, hogy visznek valamit. "Mi ez?" - "Halott." - "Mit jelent az, hogy halott?" - kérdezi a királyfi. Azt a választ kapja, hogy halottá válni annyit jelent, mint azzá lenni, amivé ez az ember lett. A királyfi odamegy a halotthoz, kitakarja és megnézi. "És mi lesz vele ezután?" kérdi a királyfi. Azt a választ kapja, hogy elássák a földbe. "Miért?" - Azért, mert immár bizonyára sohase lesz élő, hanem csak bűzt áraszt, és megférgesedik. - "És ez a sorsa mindenkinek? Velem is ugyanez történik? Engem is elásnak, belőlem is bűz árad; engem is megesznek a férgek?" - "Igen." - "Vissza! Nem kocsikázom tovább, és soha nem is fogok többé." És Szakia-Muni nem tudott vigaszt találni az életben, így hát megállapította, hogy az élet a legfőbb rossz, és minden lelkierejét arra fordította, hogy megszabaduljon és másokat is megszabadítson tőle.

"Amikor felfedezték a világegyetem közepét, sokan csalódottak voltak, hogy nem ők azok." (Bernard Bailey)

"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld."(Biblia - 2Tim 3,1-5)

„Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott kell annak megtanulni
hogyan kell a dudát fújni.”

(Eredetileg népi strófa)

József Attila: Külvárosi éj című kötet
Medvetánc válogatott verseinek mottója

"Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni?" - Dr. Czeizel Endre (genetikus)

"Az élet csalódások sorozata" (?) Idekötehető:

"Tudja - kezdte tétovázva -, nem sok dolgot kívántam életemben. Nagyon korán megtanultam, hogy nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást." - (Lee) John Steinbeck Édentől keletre c. regényéből

"A Szép: igaz s az Igaz: szép! - sose
áhítsatok mást, nincs fõbb bölcsesség!"
- John Keats: Óda egy görög vázához

Flash of Steel stills me; calmness mirrors the ocean; I await the waves. — Japanese Death Poem

"Az élet az egy elég szar játék, de marha jó a grafikája."
(Ismeretlen szerzõ)

CARL ORFF    CARMINA BURANA  

Ó, Fortuna, hűtlen Luna, állhatatlan, csalfa Hold! Olykor megversz, olykor kedvelsz, nem jut hozzám bú és gond; Jöjj, Nap fénye, melegíts, aranyszínű, tiszta, új életet telepíts, jókedvet hozz vissza. Ifjak, lányok, asszonyok a szerelmet várják, és a földön mindenütt minden ember keresi a párját. Nézz már rám, ég a szám, ifjú szívem rád vár. Nem szán engem a világ, nem tart senki számon, mindhiába keresem, várom én a párom. Mindig árván él a lány. Jókedvére hol talál? Éjjel százszor könnyet ejt, bús sóhaj száll. Árva szíve társra vár. Mint bimbós rózsa, vár a szép leány. Új vágy ég szemén, sóhaj száll ajkán. Egy a sorsunk: nyögve hordunk mindent, mit bús végzet ád, s bajban, jajban, síró dalban visszavárunk, Fortunánk!

http://www.tarjangz.eu/libretto/szovegek/oratoriumok/carminaburana.txt

Hobo: Circus Hungaricus

 Késő van már

Nekem ne mondja senki, te se magyarázz,
elbujtunk magunkban, mint mindenki más
Semmim sem volt már csak a tagadás,
nem volt bölcsebb nálam, se János, se Tamás.

Késő van már nem vezetlek téged,
Késő van már a szégyen eléget.
Késő van már kiürül a pohár,
Késő van már az én időm lejár.

Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom,
A bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom.
Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat,
Művirág a síron, szar a szőnyeg alatt.

Senkiben sem bíztunk, én sem te benned,
te sem tettél semmit, hát nekem se kellett.
Kerestük, mutattuk, miben vagyunk mások,
s nem, hogy miben egyek, barátok.

*

Rajtunk már csak a mágia segíthet,
bárhova megyünk, ugyanaz a díszlet.
Egyforma ízek, egyforma méret.
Mindegy, hogy Bécsben, vagy Pécsett élek.
Országról országra velük mentem.
Először csak lócitromot szedtem,
söprögettem, tevéket etettem,
tüzet okádtam, kardot nyeltem.
Végül mikor a trapézról leestem,
megsajnáltak és bohóc lehettem....


*

Mikor még kiskölyök voltam,
Ötéves srác,
Csak a cirkusz érdekelt,
Nem a zene meg a színház
Felnőttem rég,
64 vagyok,
És még mindig úgy érzem
Cirkuszban vagyok.

*

"A reflektorok égnek
Néz a tömeg némán
Peregnek a dobok
Kéne egy világszám!"

*

Senki ne áldozza magát érted,
Ne lásd az Urat, jobb ha csak érzed,
Ne hagyd, hogy más élje az életedet,
Se szülőd, se testvéred, se szerelmesed.

*

Kisember, köszön úgy megy el,
Kisember, de senki sem figyel,

Kisember, ül a hátsó sorban
Kisember, ma bízik a sorsban
Kisember, két órát légy boldog
Kisember, jöhetnek szép dolgok

*

Körmét rágja, foga hullik,
Vezeklése lassan múlik,
Pék volt-e, vagy orosztanár?
Már kínjában sem kiabál.

Madárijesztő...

*

Vigyázz magadra is, ne csak másra,
Ha elmész haraggal, ne nézz hátra,
Vásár a világ minden kapható,
De van ami örök és nem eladó!

Tenni kéne valami jót,
Hogy találhass vigaszt.

*

Szíjjal vertek, ez volt az iskolám,
bábú lett az összes cimborám.
Eladták magukat, vagy megszöktek,
nem várhattam meg, amíg betörnek.
Vadabb vagyok, mint bármelyik állat,
nem fordíthatok senkinek hátat.
Vicsorognak rám az oroszlánok.
Húsz éve üvöltök, ostorral járok.
Így elfelejtem, hogy én is félek.
Micsoda hős! Micsoda élet!
Míg haza nem érek.

*

A kutyától félek, a vértől hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok.
Nem vagyok senki, űzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

*

Ne bántsatok engem, mert én nem haragszom.

/ Irodalom

"Csak éppen én nem tudom elajándékozni őket. Mégis odaadom. Csak éppen én nem tudom, el lehet-e fogadni. Én mindenesetre odaadom..." Jannisz Ritszosz: Holdfényszonáta

"Ez az új érzés, éppúgy, mint amit a fiam iránt érzek, nem változtatott meg, nem tett boldoggá, nem világosított meg egyszeribben, mint ahogy ábrándoztam. Semmiféle meglepetésem nem volt benne. S hit-e vagy nem hit - nem tudom, micsoda -, de szenvedéseim közben éppolyan észrevétlenül jött, s eresztett lelkemben gyökeret.

Éppen úgy fogok haragudni Ivan kocsisra, éppen úgy vitatkozom, éppen úgy kimondom rosszkor is a gondolataim, éppolyan fal lesz lelkem szentélye s a többiek, a feleségem közt is; éppúgy okolom majd az ijedelmemért, s éppúgy megbánom majd; az eszemmel éppúgy nem értem meg, miért imádkozom, s imádkozom; de az életem, az egész életem most már független mindattól, ami történhetik velem; percei nemcsak nem értelmetlenek, mint régebben voltak, de kétségtelen értelmük van: a jó, amelyet elég erőm lesz beléoltani!"

-

"Látod  te túlságosan egész ember vagy. Ez az erényed és ez a hibád. Magad egész jellem vagy és azt akarod, hogy az élet is egész jelenségekből álljon; ez pedig nem szokott így lenni. Azt követeled, hogy az ember tevékenységének mindig célja legyen, hogy a szerelem és családi élet egy legyen. Azonban ez sem szokott így lenni. Az élet egész tarkasága, gyönyörűsége, szépsége fényből és árnyból tevődik össze." 

-

Az életszomj, amit a felgyógyulás csak fokozott, olyan erős volt, életkörülményei annyira újak és kellemesek, hogy megbocsáthatatlanul boldognak érezte magát. Vronszkijt minél jobban megismerte, annál jobban megszerette. Szerette önmagáért, és szerette, mert Vronszkij szerette őt. Az, hogy most már teljesen az övé volt, állandó örömet okozott neki. Közelléte mindig kellemes volt; jellemvonásai, amelyeket mindjobban megismert, kimondhatatlanul kedvesek. Külseje, mely a civil ruhában megváltozott, vonzotta, mint a fiatal szerelmest. Mindabban, amit mondott, gondolt és csinált, valami különösen nemest és emelkedettet érzett. Elragadtatása sokszor magamagát is megrémítette: keresett és nem tudott semmi nem szépet találni benne. Nem merte kimutatni, mennyire semminek érzi magát hozzá képest. Ha megtudja, úgy rémlett, hamarább kiábrándul belőle. És semmitől sem félt most úgy, bár semmi oka sem volt rá, mint hogy szerelmét elveszítse. De nem tudott nem hálás lenni a férfinak azért, ahogyan viselkedett vele, s nem tudta nem kimutatni, hogy milyen sokra tartja. Ő, akinek Anna véleménye szerint olyan határozott tehetsége volt az államférfiúi tevékenységre, amelyben kiemelkedő szerepet kellene játszania, föláldozta érte a becsvágyát, és soha a legkisebb sajnálkozást sem mutatta miatta. Vronszkij szerelmében még több volt a tisztelet, mint azelőtt. A gond, hogy Anna helyzete kényelmetlenségét ne érezze, egy percre sem hagyta el soha. Ő, aki annyira férfias volt, nemcsak hogy soha nem mondott ellent neki, de nem is volt vele szemben akarata, mintha csak az lett volna a foglalkozása, hogy vágyait kitalálja. S Anna ezt nem tudta nem méltányolni, noha a megfeszített figyelmesség, az az aggodalmas légkör, amellyel körülvette, néha terhére volt.

Közvetlen közelből láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem. Az egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát. Annyira bosszantott az a tigriskarom-história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...'

MADÁCH: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

LUCIFER
Más-más tulajdonokkal felruházva, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást, Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -

----

" Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap, szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is.
Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van
Szorítva az ember egyénisége."

-----

ÁDÁM

Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem ezt nagyon magamnak,
Lemondtam érte a paradicsomról.
Sokat tanultam álomképeimből,
Kiábrándultam sokból, s most csupán
Tőlem függ, útam másképpen vezetni.

 

---

Itt lenn találom azt szemedben,
Hol is lelhetném másutt kívüled,
Kit létre is csak hő vágyad hozott,
A víz szinére festi önmagát
S enyelg vele, örül, hogy társa van,
Nagylelküen felejtvén, hogy csupán
Saját tüzének halvány mása az,
Mely véle együtt semmivé borulna.


-
ÁDÁM (eszmélve)
Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisülni. - - -
Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek. -

LUCIFER
S e sok próbára mégis azt hiszed,
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet. -

ÁDÁM
Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.

LUCIFER
Valóban szép vigasz, már hogyha még
A harc eszméje volna legalább nagy,
De holnap gúnyolod, miért ma vívsz,
Gyermekjáték volt, ami lelkesített. -

----

AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

LUCIFER
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? -
Aztán mivégre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
Méltó-e illyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?
Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli
Urát, de torzalak csak, képe nem;
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem. -

LUCIFER
S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. -
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?

---

ÁDÁM
Uram! rettentő látások gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök a való.
Óh mondd, óh mondd, minő sors vár reám:
E szűkhatáru lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem szürődik,
Mint bor, hogy végre, amidőn kitisztult,
A földre öntsd, és béigya porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körből, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkű tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. -

AZ ÚR
Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. -

ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célul,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja, -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorulna,
Mint végzése eszközére:
Sőt te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -

ÉVA
Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

ÁDÁM
Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -

AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

HENRIK IBSEN: PEER GYNT 

Hisz az csak átmenet, így mondja az írás. Előbb utóbb üt a szabadulás órája, várni kell csak. Ahogy a róka mondta: egy kis lyukban kucorodsz, de számíthatsz jobb napokra.

*

Gomböntő: Tulajdon rendeltetésével szembeszállva élte az életét. Vár az öntőkanál.
Peer Gynt: Mond hol voltam, ahogy Isten agyában megszülettem?
Solvejg: Az én hitemben és szeretetemben.
Peer Gynt: Mit mondasz?... Szédület borzongat szavadra: ott belül, a fiúnak te magad vagy az anyja!
Solvejg: Igen, az vagyok. S vajon ki az apja?
Ő, aki az anya imáját meghallgatja.

Peer Gynt: Anyám! Hitvesem! Asszony, te ártatlan!
Rejts el, rejts el engem magadban!"

 

*
Gombolyagok: Gondolatok vagyunk;
miket elgondolhattál volna.
Nincs lábunk, nincs karunk,
se testünk, te adhattál volna…

Peer Gynt: Egynek adtam életet,
az is kacsalábú lett!

Gombolyagok: Nem szállhattunk odafenn,
mint zengő orgonahang;
most gurulunk idelenn,
sok szürke pamutgombolyag.

Peer Gynt (megbotlik): Sok semmiházi gombolyag,
elgáncsolnátok apátokat?

Susogás a levegőben: Dalok vagyunk;
nem daloltál el minket!
Nem szólhatunk:
elfojtottál bennünket.
Szíved sötét
tárnáiba bezárva
vártuk, hogy hívsz, hiába….
Szakadjon rád az ég!

Peer Gynt: Szakadjon tiártok, sok buta nóta!
Hát volt nekem időm holmi dalokra?

Harmatcseppek: Könnyek vagyunk;
ha kiomolhattunk volna,
a szívbe szúrt
tövist kimostuk volna…
Most már a szív
közepébe fúródott a tövis;
beforrt a seb:
hatalmunk elveszett.

Peer Gynt: Köszönöm, sírtam én a Ronde-várban, s mondhatom, azért csak jól ellátták a bajom.

Tört fűszállak: Művek vagyunk;
sosem születtünk meg.
Elsorvadunk:
a kétség elölt bennünket.
Ha itt a végítélet,
jövünk, egész sereg,
rád olvassuk a vétked:
jaj lesz neked.

*

 

PEER GYNT:  Térj ki, mondta a Görbe. Mi egyebet tehetnék? A palotám recsegve-ropogva összeomlott. Olyan közel volt… most fal választ bennünket szét. Örömöm megfonnyadt, minden összeomlott. Térj ki, fiú! Nincs olyat út, amely egyenesen tőlem feléje fut. Egyenes út? Kéne legyen pedig. Olvastam a megbánásl valamit… De mit? Hol? Nincs meg az a  könyv nekem. Semmire nem emlékszem… és nincs itt senki sem, aki irányt mutatna nekem a sűrűben. Megbánás? Eltarthatna évekig, amíg dűlőre jutnék… Az élet összeaszna… Tépjem össze, ami szép és finom és tiszta? Aztán törmelékből rakjam össze megint? Az ilyenből lehet hegedő, de harang nem. Összejárt földből nem nő a fű. De hátha álom volt csupán az a vasorrú nő, nem? Az egész rondaság, ripsz-ropsz eltűnt előlem… El a szemem elől, de a fejembe ott van! A sok rossz gondolat itt setteng a nyomomban. Ingrid és az a három a dombokon! Azok is részt kérnek belőlem? Csúfolódva meg a vihogva követelőzni fog hogy vegyen szép gyöngéden karomba? Térj ki fiú! Lehet olyan hosszú a karod mint a fenyőfaága, ha egyszer fölkapod, nem tarthatod magadtól olyan messze hogy mire leteszed ne sározd magad össze! Nem, ki kell térnem valahogy előle.  hogy se hasznom, se kár ne lehessen belőle, el kell feledjem, el kell magamtól toljam… (elindul a kunyhó felé, de fél úton megáll) Ezek után bemenni? Ilyen rútan torzan? Bemenni úgy hogy magamban manókat hurcolok? Beszélni – gyónni úgy hogy valamit titkolok? Ünnep estéje van. Belépni a templomba, így, ahogy most vagyok szentséggyalázás volna!

Várj soká vagy nem soká!
Várok.

Filmidézetek

"A movie is never finished, only released." - George Lucas

Neon Genesis Evangelion: The End of Evangelion

IMDb.com Memorable Quotes

/

 

A valóság egy ismeretlen hely, és az álmok a valóságban léteznek.
A valóság a szívedben van.
Mert a szív az, mi az emberek jövőjét megteremti.
Az új elképzelések megváltoztatják az emberek szívét, és formáját.
Elképzelések...Az elképzelés képessége...A képesség, hogy megteremtsd a saját jövődet.
De az embereknek saját akaratukból kell dönteniük, különben semmi nem fog változni.
Az elveszett Énedet a saját erőddel kell megtalálnod, és ha a saját szavaidat elvesztetted, másokét kell elfogadnod.
Minden ember visszatérhet emberi formájába, amíg képes magát a saját szívében elképzelni.
Ne aggódj.
Minden élőlény képes visszatérni saját formájába... amíg megvan benne az akarat, hogy éljen.
Amíg megvan benned az élet utáni vágy, mindenhol rátalálhatsz a mennyországra,
..és még élsz...
Amíg valaki élni akar, mindenhol megvan az esélye a boldogságra.

/

- Shinji..., mostantól magadra vagy utalva. A saját döntéseid szerint kell cselekedned, minden segítség nélkül.

- Nem, nem tudom megtenni. Nem tudom...
Nem tudom vezetni az EVA-t, ha embereket kell ölnöm. Azt hittem, az egyetlen választásom, hogy vezessem az EVA-t, de... becsaptam magam. Nem vagyok elég ahhoz, hogy vezessem az EVA-t...
Én már semmit nem tudok megtenni másokért...
Asuka-val szörnyű dolgokat műveltem, és megöltem Kaworut is!
Bennem nincs semmi kedvesség.
Csak gyengeség és gyávaság. Mindig csak megbántok mindenkit. Úgyhogy inkább nem csinálok semmit.

- Senki nem sajnál téged. Ha nem akarod, hogy mások megbántsanak, akkor maradj itt, és halj meg, anélkül, hogy bármit is tennél.
Itt a sírás nem segít!
Gyűlölöd magad, igaz? Ezért bántasz meg mindenkit!
Mert tudod, hogy jobban fáj megbántani másokat, mint saját magad!
De akármi is fog történni, gondolj arra, hogy a te döntésed volt!
És csak akkor éri meg a fáradságot Shinji, ha te érted el magadtól!
Ne csapd be saját magad. Gondold át, hogy mi az, amit megtehetnél, és akkor megoldhatod a saját problémádat is.

- Misato, te egy kívülálló vagy! Nem érted, hogy mit érzek!

- Na és, ha nem? Talán fel akarod adni?
Ha most ittmaradsz, és nem teszel semmit...
Soha nem bocsátom meg neked! Soha az életben!
Senki sem tökéletes. Észrevetted, hogy hibáztál, és most bánod.
Én is ismerem ezt az érzést. Csak az üresség, és az öngyűlölet.
De azt hiszem, még mindig képes vagyok reménykedni.
Shinji, még egyszer utoljára vezesd az EVA-t, és találd meg önmagad.
Vezesd az EVA-t, hogy megválaszolhasd a kérdést: miért jöttél ide? hogy megtudd: miért vagy itt?
És utána, ha megtaláltad önmagad, gyere vissza!

 

*

Zelig [1983] (Woody Allen )

Dr. Eudora Nesbitt Fletcher : Meséld el, hogy miért veszed át annak a személynek a jellegzetességeit aki veled van!
Leonard Zelig : Biztonságos.
Dr. Eudora Nesbitt Fletcher : Hogy érted, hogy biztonságos?
Leonard Zelig : Biztonságos olyannak lenni, mint a többiek.
Dr. Eudora Nesbitt Fletcher : Biztonságban szeretnél lenni?
Leonard Zelig : Azt akarom, hogy szeressenek.

*

The Tree of Life [2011]

Az élet fája

Az ember kétféleképpen élheti le az életét.
A természet útján.
És a kegy útján.

Te döntöd el, hogy melyiket követed.

A kegy nem próbál tetszelegni. Elfogadja jelentéktelen, elfeledett és nem szeretett létét. Elfogadja a sértéseket és sebeket.

A természet csak tetszelegni próbál. Azt akarja elérni, hogy mások is így tegyenek. Szeret hatalmaskodni felettük. Szereti azt tenni, amit csak akar. Mindig talál okot a boldogtalanságra. Akkor is, ha a világ ragyog körülötte és a szeretet mosolyog be mindent.

Azt tanították nekünk, hogyha valaki a kegy szerint szeret, az sosem ér rossz véget.

Adaptáció

"Az élet tele van olyan dolgokkal mint a szellemorchidea. Csodálatos elképzelni, könnyű beleszeretni, de a fantázia szülötte, elillan, ha érte nyúlunk."

-

Charlie Kaufman: Aztán, mikor elmentél, kigúnyolt téged Kim Canettivel. Te nem sejtetted. Boldognak látszottál.

Donald Kaufman: Tudtam. Hallottam őket.

Charlie Kaufman: Akkor miért voltál boldog?

Donald Kaufman: Szerettem Sarah-t, Charles. Az a szerelem az enyém volt. Csak az enyém. Még Sarah se vehette el tőlem. Azt szeretek, akit csak akarok.

Charlie Kaufman: De ő szánalmasnak tartott téged.

Donald Kaufman: Az az ő ügye volt, nem az enyém. A lényeg az, te szeretsz-e, nem az hogy téged szeretnek-e.

Ezt már nagyon rég eldöntöttem.

-

*

Sorstalanság

És valami éles, fájdalmas és hiábavaló érzés fogott el utána. Minden az eszembe jutott, azok is akik megmentettek és most először gondoltam rájuk egy csöppnyi szemrehányással, valami szerető nehezteléssel. De hát ne túlozzunk, hiszen jól tudom, minden érvet elfogadok, azon az áron, hogy élnem lehet. Igen, ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet. Emlékszem, anyámnak az volt a terve, hogy mérnök, orvos vagy valami efféle legyek. Így is lesz, minden bizonnyal. Nincs olyan képtelenség, amit nem élnék át - természetesen. És utamon már is tudom ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda a boldogság. 

*

The Dark Knight