A midichloriánok
hatalma
Mint azt az I.
Epizód óta tudjuk, a Star Wars-galaxis
élőlényeiben létező mikroszkopikus életformák, a
midichloriánok teremtik meg a kapcsolatot a
mindenható Erő és annak használói közt, sőt,
Qui-Gon Jinn meggyőződése szerint a szeplőtlenül
fogant kiválasztottat, Anakin Skywalkert is ők
nemzették. A téma meglehetősen kifejtetlen maradt
a Baljós árnyak után, ám Lucas úgy döntött, A
Sithek bosszújában ismét említést tesz az
Erő-használók mikroszkopikus szövetségeseiről,
sőt, ezúttal komoly szerepet szánt nekik a
történetben.
A
III. Epizód legfőbb kérdése volt, miért áll át
Anakin Skywalker az Erő sötét oldalára. Anakin
döntése számos tényező szövevényéből fakad, és jó
okunk van feltételezni, hogy Lucas a kezdetektől
tudta, hogy itt szerepet oszthat univerzuma
legvitatottabb lényeinek is. Egy másik kérdés,
mely leginkább a rajongókban merült fel, hogy
Lucas az új filmekbe beletesz-e egy a közönséget
hasonlóképp sokkoló fordulatot, mint amit a
klasszikus trilógiában láthatunk, bár sejthető
volt, hogy egy előzmény történetbe nehéz beleszőni
bármit, ami vetekedhet azzal, amikor A Birodalom
visszavágban Darth Vader elmondja Luke-nak, hogy
legfőbb ellensége, a szörnyeteg, akit a fekete
páncél mögé képzel nem más, mint tulajdon
apja.
Színészi játék és
talán hangulat szempontjából is a III. Epizód
egyik kiemelkedő jelenete Palpatine és Anakin
beszélgetése a Coruscant-i operaházban, ahol a
kancellár, természetesen a kísértés szándékával,
egy Sith legenda elmesélésén keresztül, Anakin
tudtára adja, hogy a midichloriánok, bizonyos
Sith-praktikák alkalmazásával, képesek "életet
teremteni". Palpatine a halál legyőzéséről beszél
(és tudja, hogy a legjobb húrokat pengeti, hiszen
Anakin minden gondolata akörül forog, hogyan
menthetné meg Padmé életét), ám eközben számos
nézőben felmerült a gondolat, hogy mindebből
következhet: Anakin maga is a Sithek teremtménye.
Feltételezésük nem volt alaptalan.
A midichloriánok
eredetileg nem is a színházjelenetben nyertek
volna említést, szerepük sokkal direktebb
megfogalmazást kapott a forgatókönyv első
vázlatában (2003. január), abban a jelenetben,
mely Anakin áttérését mutatja be. Anakin már a
történetnek ebben a korai változatában is azért
szegődik a sötét oldal szolgálatába, hogy a Sith
nagyúrtól szerzett tanítások révén megóvja
szerelmét az előre megálmodott végzettől, ám az
áttérés jelenete kevésbé erre a momentumra volt
kiélezve: Palpatine megpróbálja átcsábítani
Anakint az Erő sötét oldalára, de a Jedi nem enged
a csábításnak, míg a kancellár megdöbbentő
vallomást nem tesz.
Darth Sidious: Éveken át vártam
rá, hogy végre beteljesítsd a sorsodat [...] Én
vagyok a felelős azért, hogy megfogantál.
Felhasználtam az Erő hatalmát, hogy rávegyem a
midichloriánokat a sejtosztódás megindítására,
melynek folyományaként megszülettél.
Anakin: Nem hiszek neked.
Darth Sidious: Áh, pedig tudod,
hogy igaz. Ha megtisztítod az elméd, felismered az
igazságot. Szinte apádként is gondolhatnál rám.
Anakin: Ez lehetetlen!
Darth Sidious: Mindazonáltal
döntened kell...
Az érzelmileg
kellőképp ingatag ifjú dönt is, és természetesen
rosszul; hiszen, ha a lénye a Sithektől ered,
miért ne köztük keresné a helyét? A párhuzam
azonban túl erős (és a régi trilógiát ismerő néző
számára erőltetett) lett volna Anakin és Luke
felismerése között. Bár a történet kronológiai
rendjét követve, az utóbbi aggály talán már
kevésbé érvényes.
A párbeszéd
mindenesetre a forgatókönyv későbbi változataiban
már nem szerepelt, helyette bekerült a történetbe
a színházjelenet és Darth Plagueis, a bölcs
legendája (2003. április), melynek helyszíne a
forgatókönyv szerint nem is az opera, hanem
Palpatine irodája lett volna. Ez azonban egy másik
történet.
Hogy ezek után
Palpatine vagy a Sith a kiválasztott teremtőjének
tekintendő-e, azt végül is a film alapján nem
tudjuk eldönteni. Ha azonban az a kérdés,
tekinthető-e annak, a válasz egyértelmű
igen.
vissza
a kimaradt jelenetekhez
| |